Óvodaválasztás és első élmények az óvodában

San Diego, 2006. december

 

Adél írta...

Lili 20 hónapos korában voltunk először óvodát keresni. Több ismerős szülőtől hallottuk, hogy nem árt idejében feliratkozni a várólistára, mert a jobb óvodákba csak hosszas várakozás után lehet bekerülni. Sajnos itt az óvodáknak nem jár állami támogatás, így elég vegyes a minőség. Ottóval korábban arra gondoltunk, hogy Lili 2,5 korában kezdhetne óvodába járni, hogy egy kicsit gyakorolja az angol nyelvet, és hogy  többet legyen közösségben, ne csak azon az egy-egy órán, amikor a tornára vagy zeneórára viszem. Aztán végül csak 3,5 éves korában kezdte el az óvodát, amit egyáltalán nem bántunk meg!

A következő bekezdés egy óvodai látogatásunkról szól.

2005. március 30.

Ma voltunk megnézni a negyedik óvodát. Már régóta terveztem a látogatást, de a
betegségek miatt elmaradt. Az internetes oldaluk alapján tökéletesnek tűnt a
hely, így telefonon fel is iratkoztam a várakozási listára. Mondták,
hogy bármikor lehet menni, így ma reggel bejelentettük Lilinek, hogy elmegyünk
megnézni egy másik óvodát. Lili eddig mindig nagyon lelkesen fogadta az
óvodai látogatásokat, most is így volt. Rögtön mondta is, hogy "Abby is ott
lesz!" Majd hozzátette, hogy "És Chloe is!" Lili tudja, hogy Abby is, és
Chloe is óvodába járnak, így természetes számára, hogy nekik is ott kell
lenniük.

Ottónak sikerült lelépnie a munkából, pont mérnie kellett a környéken. Amíg ő Lilivel
volt az udvaron és a kinti óvónőt faggatta én szorgalmasan kérdezgettem
kísérőnket és vizslaszemmel figyeltem hogy mi történik a benti foglalkozás
alatt.

Az óvoda sajnos nem tetszett. Az épület tiszta volt, a játszótér szépen
gondozott, de ennél unottabb óvónőkkel én még soha nem találkoztam. Teljes
mértékben hiányzott belőlük a lelkesedés, mintha azt várták volna, hogy
mikor mehetnek haza, pedig még csak délelőtt volt.  A kétévesek csoportjában-, ahova Lili ment volna 20 kisgyerek van 2 óvónőre és egy dadára. Amikor odaértünk, a gyerekek fele éppen kint játszott, a másik fele pedig bent rajzolt. A benti óvónőnek
egyszerre kellett volna foglalkozni a rajzoló gyerekekkel és W.C.-n ülőkkel.
(a W.C. a teremből nyílik)  De a W.C-n ülőkkel nem nagyon foglalkozott, bár
az ajtó sarkig nyitva volt. Egy kislány- lehúzott bugyival- csak állt és
várt, de senki nem tett gyerekülőkét a popsija alá. Ezek után valahogy
megkísérelt felmászni a W.C.-re, de aztán hamarosan le is mászott dolga
végezetlenül. Mindezt felügyelet nélkül tette. Szóvá is tettem a kísérőnek,
hogy talán kisebb ülőkére lenne szüksége a kislánynak. Az volt a válasz,
hogy még biztosan nem szokott hozzá a nagyhoz!?

A kaliforniai jogszabályok szerint az óvónőknek nem kell diplomával
rendelkezni, csak 12 egységnyi óramennyiséget kell hallgatniuk a főiskolán, ez kb. 3 hónapos nappali tagozatos tanulásnak felel meg a magyaroktatási rendszerben.
A két óvónő közül, az egyik
  terhes, a másik 3 éve dolgozik az óvodában. A kisegítő (dada) még csak 1
  hónapja van itt, ki tudja meddig lesz. Ránézésből nem sok jót néztem ki
belőle.

Lili persze élvezte az új környezetet, az új mászókákat és a többi játékot.
Amikor az egyik óvónő mondta neki, hogy üljön le és rajzoljon, szó nélkül
leült és el kezdett rajzolni az elétett papírra. Aztán amikor egy kislány
megmosta a kezét, ő is odament a csaphoz. "Lili is megmossa a kezét"- mondta.
Nyúltam, hogy feltűrjem a pólója ujját, mire ő rögtön a szokásos
"Egyedül!"-lel reagált. Annyira komfortosan érezte magát, hogy a kinti padon
szerette volna megenni az almaszószát. :-)

Kár hogy mindabból, amit az interneten olvastam, semmit nem láttam
megvalósulni. Az egész hely valahogy üres volt. Sok minden hiányzott. Az
óvónők egyáltalán nem voltak jelen, sem testestül, sem lelkestül. Lilinek
mindenképpen olyan óvodát keresünk - még akkor is hacsak heti kétszer 3
óráról van szó- ami az épülésére szolgál, ahol az oktatás szeretet teljes
környezetben történik, és lelkesen foglalkoznak vele akár pisilésről, akár
rajzolásról van szó.


2006 februárjáig összesen13 óvodát mentünk el megnézni, végül hármat választottunk ki, és fizettük be a jelentkezési díjat, hogy Lili valahova biztosan bejusson!!! Kettőben sorsolással döntötték el, hogy kit vesznek fel, szerencsére mindegyik helyre bejutottunk. Az egyik egy magán óvoda volt, másik pedig egy általános iskola keretén belül működő, állami. Mindkét helyen ugyanaz volt a tanítási program, de az államiban havonta kétszer az egyik szülőnek mennie kellett segíteni. Végül az állami óvoda mellett döntöttünk, mert itt nagyon szimpatikus volt az óvónő, tetszett, ahogy a gyerekekkel foglalkozott. Lilit is rögtön bevonta a csoport munkájába, és úgy kezelte, mintha ő is odajárna, pedig még csak látogatóban voltunk. Úgy láttam, hogy Ms. Diane majd felismeri és értékeli Lili képességeit. Itt az állami óvodában csak kedden és csütörtökön van foglalkozás a 3 éveseknek, 8-tól 11-ig. A 4 évesek már 3 napra mehetnek és néhány gyerek pedig öt napra. A helyi oktatási jogszabály szerint csak az kezdheti el az óvodát az új tanévben, aki december 2-ig betölti a 3. évet és szobatiszta. Mivel Lili márciusi, így csak a születésnapja utáni tanítási évben kezdhette el az óvodát, azaz 3, 5 éves korában. Év közben nem lehet csatlakozni, mert csak egy kötött létszámú csoport van, és a terem közös a 4 évesekkel. A szobatisztaságon pedig itt azt értik, hogy a kisgyerek egyedül el tud menni WC-re, akár pisilésről, akár kakilásról van szó. Mivel itt nincs dada, a 3 éves gyerekek popsiját senki nem törli ki, elvileg ezt is maguknak kellene tudni intézni, ami egyszerűen nonszensz.

Folyamatosan készítettük fel Lilit, hogy augusztus végén már óvodába fog járni, de ő nem sok figyelmet tulajdonított ennek. Akárhányszor szóba kerül az óvoda, csak annyit kérdezett, hogy én is ott leszek-e. Az igen válasz mindig megnyugtatta. Az első 3 alkalommal ott is voltam, aztán elmagyaráztam Lilinek, hogy most már más Anyukák is szeretnének jönni segíteni, így váltogatni fogjuk egymást, és én majd legközelebb 2 hét múlva jövök ismét. Minden gond nélkül megértette.

Augusztus 29-én ment Lili először óvodába, ekkor rövidített napjuk volt, 1,5 óra a 3 helyett. Ottó is elkísért bennünket, írt is erről a blogban. Lilinek tetszett az óvoda és várta a csütörtököt, hogy megint mehessen. Itthon szépen elmagyaráztam az órarendet, hogy mi után mi következik, és megtanítottam a legfontosabb kifejezéseket hogy felismerje és megértse ezeket. Csütörtökön is minden nagyon jól ment, és igyekeztem minél kevesebbet foglalkozni Lilivel, és ugyanannyi figyelmet szentelni a többi gyereknek is, hogy Lili szokja, hogy én nem is igazán vagyok ott. Csak akkor fordítottam magyarra, amikor tényleg szükség volt rá. Lili annyira elfáradt 11-re, hogy az autóban hazafelé alig tudott beszélni...
A harmadik óvodai napon  nagyon meleg volt. Kint játszottak a gyerekek, amikor Lili azzal fordult hozzám, hogy megszomjazott. Mondtam neki, hogy ott az ivókút, igyon vizet, ahogy ezt az előző alkalommal is tette. De ő gyümölcslét szeretett volna. Hiába magyaráztam neki, hogy most csak vizet lehet, aztán hamarosan megyünk tízóraizni, és akkor majd lesz gyümölcslé, egyszerűen nem tágított. Pedig előző alkalommal megitta vizet, és a játszótéren is meg szokta inni. Egyre jobban hergelte magát, a vízívást teljesen elutasította, és csak a gyümölcslét emlegette, meg hogy ő már mennyire nagyon éhes is és fáradt is. Ekkor hirtelen arra gondoltam, hogy most simán be tudnám vinni Lilit a terembe és megitathatnám, mintha pisilni vinném. De aztán el is vetettem ezt a lehetőséget, mert tudtam, hogy legközelebb már nem leszek itt, és Lilinek meg kell tanulnia és szoknia az óvodai rendet, és jobb ha ez minél hamarabb megtörténik. Persze Lili sírása zokogássá fajult, én pedig egyre rosszabbul éreztem magam, hogy nem tudok rajta segíteni. De érte tettem, amit tettem. Mindkettőnket nagyon megviselt Lili kb. 15 perces zokogása, végül Ms. Diane hatására nyugodott meg, és tőle fogadta el a tízórait is.

Sokat vívódtam azon, hogy jól döntöttem-e. Még aznap délután megbeszéltem Lilivel, hogy amikor kint játszanak csak vizet lehet inni, de nem firtattam a történteket, és megemlítettem, hogy legközelebb más anyukák mennek segíteni. Szeptember 7-én csütörtökön mentünk legközelebb. A parkolóból az óvodába menet, csak annyit mondtam Lilinek, hogyha szót fogadsz Ms. Diane-nak, akkor kapsz egy meglepetést amikor jövök érted 11-kor. Lili erre megdöbbentő módon csak annyit mondott: „Nem fogok sírni és inni fogok a vízből!!!”
Itt folyamatosan a könnyeimmel kellett küszködnöm, gyorsan megpusziltam és megsimogattam Lilit, majd megdicsértem. Egy szóval sem említettem, hogy mit értettem én azon hogy legyen szófogadó, de ő pontosan tudta miről van szó. Mondtam is neki, hogy ma is nagyon meleg lesz, és tényleg az lesz a legjobb, ha rögtön iszik az ivókútból, ha szomjas.

Mire visszaértem az autóhoz, és felhívtam Ottót, hogy elmeséljem mi történt, már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Egy darabig még ott ültem a parkolóban, nehéz volt elindulni.
11 órakor Miss. Diane azzal fogadott, hogy Lilinek nagyon jó napja volt, jól viselkedett, és hogy megérdemli a meglepetést. Lili ahogy meglátott, „Anya, Anya!” kiáltásokkal már rohant is felém. Ez azóta is így van minden alkalommal, pedig már 3,5 hónapja jár óvodába. Meglepetésként Lili egyik kedvenc állatát, egy kis pingvint vittem, aminek nagy volt a sikere. Este Ottó kérdésére, hogy Anya hiányzott-e az óvodában, Lili annyit válaszolt, hogy „igen, mert már vártam, hogy mi lesz a meglepetés!” :-))

Három és fél hónap elteltével még mindig úgy gondoljuk, hogy jól döntöttünk az óvoda kiválasztásánál. Lili nagyon szeret idejárni, már kérdezgette, hogy mikor mehet többször egy héten, egyszer sem mondta még, hogy ma inkább nem menne. Sokat fejlődött az elmúlt idő alatt, türelmesebb lett, megérti, ha várni kell, ami azelőtt nem nagyon ment. Az angol szókincse is sokat gyarapodott. Kifejezi magát, ahogy tudja, mindig próbálkozik, soha nem adja fel. Abby-Hannah szülei is észre vették, hogy mennyi mindent megért és hogy egyáltalán nem szégyellős, ha beszélni-e kell. Miss. Diane-nal szerencsénk van, szereti Lili lelkes természetét és nem akarja letörni vagy megváltoztatni az egyéniségét, csak egy kicsit terelgetni, hogy a magatartása az iskolai elvárásoknak megfelelő legyen. Visszaemlékszik konkrét eseményekre, és meg tudja különböztetni az egyes gyerekeket.

Nagyon jó, hogy havonta kétszer megyek segíteni, (ez eddig  mindig 4 alkalom volt az ünnepek és a tanulmányi kirándulás miatt) mert így pontos képem van arról, hogy mit is csinálnak a foglalkozások alatt, nem beszélve arról, hogy el tudom magyarázni Lilinek itthon azokat a dolgokat, amit ő valószínűleg nem értett meg az óvodában. Folyamatosan hozzuk haza a könyveket, és két nyelven olvasok neki, ebből is sokat tanul.

Befejezésül még egy történet. Az óvoda kezdetén mindenkinek vinnie kellett egy babafotót a faliújságra. Lilivel közösen kiválasztottuk a képet, este pedig elmesélte Apának, hogy melyik képet visszük. Aztán elgondolkodott azon, hogy ha valakit kiskorában az Apukája nem fényképezett le, az nem fog tudni képet vinni. Látszott rajta, hogy átérezte az elképzelt gyerek helyzetét, és komolyan elszomorodott ettől a felfedezéstől. Végül Liliről készült kép nem került fel a faliújságra, mert amikor meglátta, hogy a kép gombostűvel van felszúrva, azonnal leszedte velem: zavarta, hogy a gombostű kilyukasztotta a képet.