Valahogy úgy alakult, hogy semmi különös nem történt itt az utóbbi hetekben. Próbálom erősen törni a fejemet, de alig jut eszembe bármi említésre méltó. A munkahelyemen 2 héttel ezelőtt kiderült, hogy elfogyott az ez évi beruházásokra szánt pénz, az összes tervezés alatt álló állomásomat törölték, csak egy fog elészülni közülük ebben az évben. Azért ez elég nagy röhej, kevesebb, mint az év 2/3-a telt el. Azt ígérték, hogy a konzultánsokat nem teszik ki, mert nem kerülnek annyira sokba, hogy érdemes lenne most szélnek ereszteni őket, januárban meg újból szerződést kötni velük. Bár ezt a beruházók főnöke mondta, ő pedig az építő és beruházó mérnökökre gondolt, rádiómérnök csak én egyedül vagyok, az én főnökön főnöke pedig csak minden hónap utolsó hetében szokott nyilatkozni. Ha most még 1 hónappal meghosszabbítja a szerződésemet, akkor beszólok neki, hogy változtasson ezen a szokásán, mert így mi nem tudunk semmit sem előre tervezni. Adél szeretett volna feliratkozni pár tanfolyamra, de mindenhol több hónapra előre be kell fizetni a tandíjat, elpocsékolt pénz lenne, ha közben engem meg az utcára tennének. Októberben még nagyon jó lenne maradni, mert akkor el tudna jönni ide látogatóba Sanyi, Adél volt munkatársa. Három hétre jönne, Adélt biztosan jól felvidámítaná. Sajnos Adél nem tudott (vagy nem akart?) senkivel sem összebarátkozni ebben a városban, így nem is érzi túl jól magát. Nekem ilyen laza melóm még nem volt, bár kezdek kissé ráunni, teljességgel hiányzik belőle a "cselendzs". Elméletileg az lenne a legjobb, ha itt maradnánk az év végéig, mert utána úgyis tovább kellene állnunk, mivel lejár az egy év, ameddig adómentes a napidíjam. A biztonság kedvéért egy hónapos hazautazást tervezünk, ha mégis itt maradnánk az év végéig, akkor januárban még tovább dolgozhatnék, mert ha 30 napot távol töltök a projecttől, akkor újból kezdődik az egy éves adómentesség. Jövőre azonban végképp nem akarunk itt maradni, egy év is bőven elég volt ebből a helyből. Most az MSI-nek elég sok GSM projectje van, olyannyira, hogy nincs is elegendő GSM mérnökünk hozzá. Nagy erőkkel próbálnak embereket felvenni, de csak azok jöhetnek számításba, akiknek már van H1B munkavállalási vízumuk, vagy zöld kártyájuk.

Erről jut eszembe, beszéltem az én zöld kártyámat intéző ügyvéddel, az utóbbi időben sajnos nagyon lelassult az engedélyek kiadása, szinte biztos, hogy a tervezettnél még egy évvel tovább fog tartani a procedúra, csak 2001 végére várható, hogy a kezünkben lesznek az igazolványok. Ha időközben munkahelyet változtatnék, akkor az eddig beleölt idő mind elveszne, újra kellene kezdeni az egészet. Így hát úgy néz ki, hogy az MSI-hez vagyok láncolva, ami azt jelenti, hogy egy darabig nem fejezzük be az utazgatást. Pedig szívesen letelepednénk már egyhelyben valahol, a gond csak az, hogy nem nagyon tudjuk azt, hogy hol. Sajnos nem találtunk még olyan helyet, amire ráböktünk volna, hogy itt szívesen vennénk vagy építtetnénk egy házat és eltöltenék mondjuk 10 évet egyhelyben. Az lenne a legjobb, ha lenne két házunk, az egyik Magyarországon, a másik meg mondjuk Floridában és mindkettőben az év felét töltenénk. Ehhez persze olyan munka kellene, amihez nem kell bejárni a hivatalba. Mivel én a munkám 90%-át számítógépen végzem, el tudnám képzelni azt, hogy a céges intranetbe otthonról belépve dolgoznék. (Hopp, mi ez a langyos? Ja, beleért a bilibe a kezem :-)) Ennek mondjuk az lenne a hátránya, hogy mindent teljesen egyedül kellene végeznem. Én pedig team játékos vagyok, nem kedveleme a magányos melókat. Ebben a projectben is azt utálom, hogy mindenki mindent teljesen egyedül csinál, totálisan hiányzik az összedolgozás. Pedig nekem az az elvem, hogy két ember együtt sokkal többet ér, mint külön-külön. A múltkor például felmerült az a kérdés, hogy hogyan lehetne Excel-ben egy adott dátumhoz adott számú munkanapot hozzáadni. Az állomások kivitelezésénél állandóan rögzített számú munkanapot kell hozzáadni a tervezett dátumokhoz, ezt a beruházók naptárral felfegyverkezve szokták megoldani. Dennis (a helyi tervező manager) kérdezte tőlem, hogy szerintem meg lehet-e ezt egyszerűen oldani. Miután mindketten úgy éreztük, hogy abban az esetben biztosan meg lehet, ha nem számolunk az ünnepnapokkal, csak a hétvégékkel. Mivel programot írni kettesben végleg nem lehet, azt javasoltam, hogy versenyezzünk. Dennis-szel kb. egyformán értünk az Excelhez (és a GSM-hez is). Ennek ellenére sikerült megnyernem a viadalt. Olyannyira, hogy elmentem egy Jeep-et elhozni a szervizből (másnap reggel egy próbamérést mentem ellenőrizni), amikor fél óra múlva visszaértem, Dennis még akkor sem volt kész, sőt, feladta a harcot. Megmutattam neki az én megoldásomat, de még másnap is azt mondta, hogy nem érti teljesen, hogy hogyan működik :-) Pedig tényleg egyszerű volt. Az ünnepnapok már nagyobb gondot jelentettek, itt én adtam fel, úgy éreztem, hogy Excel függvényekkel nem tudom ezt. Azért nem lehetett makrókat használni, mert ha csak sima Excel függvényeket használunk, akkor a formulát le lehet tölteni az itt oly divatos PalmPilot zsebnoteszekbe és Dennis a hétfői meeting-eken rögtön el fogja tudni végezni ezeket az összeadásokat. A szabadnapok problémáját pedig Dennis oldotta meg semmi idő alatt. Így tökéletes team munkában készült el az alkotás. Azt hiszem, ez volt a múlt hét legérdekesebb eseménye. Egy makró megírásában is versenyeztünk, ezzel is sokkal hamarabb elkészültem, bár kidobhattam az egészet a kukába, mert míg az enyém kb. egy óra alatt futott le (nem mértem le, csak saccoltam a tesztek alapján), Dennis-é 45 másodperc alatt végzi el ugyanazt a feladatot (ami egyébként OSS cella és szomszédságparaméterek alapján TEMS celladefiníciós file készítése. Magyarul 2 jó nagy táblázatból egy harmadik kiszámolgatása)

Azt hiszem, kifogtuk itt Sacramento-ban a jó időjárást, ezen a nyáron nem volt olyan meleg, mint máskor szokott lenni. Bár lehet, hogy ez csak a dinnyetermelő fickó szövege volt, amikor aról volt szó, hogy miért nem olyan édesek a dinnyék, mint tavaly, de nekem nem tűnt hazugságnak, a bio-kertészek ritkán füllentenek. :-) A Davis-i piacon szinte már több bio-zöldséget és gyümölcsöt árusítanak, mint permetezettet. Ennyi jó gyümölcsöt nem ettünk az utóbbi 3 évben! Szerencsére kezd elharapódzni Kaliforniában ahogy itt hívják: az organikus kertészkedés. Legelső befektetésem, ami egy organikus bolthálózat 300 részvényére terjedt ki két évvel ezelőtt, szinte a kezdetektől fogva veszteséges volt, de kitartottam, nem adtam el, most pedig végre kezd egy kis (10%) hasznot hozni. Érdekes ez az öntözéses kaliforniai földművelés, itt április közepe óta nem esett az eső és szeptemberre is összesen 1 esős napot jósolnak. Ha Sanyi jön októberben, akkor sem kell sok esőtől tartanunk, a sokéves átlag alapján 3 csapadékos napra lehet számítani. Tehát ezért esett tavasszal megállás nélkül az eső...

Sacramento, 1999 szeptember 5.

Az előző levelem óta annyit változott a helyzet, hogy a PacBell aláírta év végéig a szerződésemet, pont most, amikor egyre kevesebb munka van. Alig dolgozom már le a heti 35 órát, de ez nem nagy gond, a többiek sem szakadnak meg. Szereztem az MSI-től 10 darab MSI logós jojót, azokkal játszik bent mindenki. Pénteken fél 9-re mentem be, ebédidőben hazajöttem másfél órára, majd fél négykor mindenkit hazaküldtek.

A múlt héten kiírtak egy pályázatot a pozíciómra, úgy látszik, hogy januártól már saját embert szeretnének a helyemen látni. Engem is kérdeztek, hogy nem akarok-e itt maradni, mondtam nekik, hogy elcsábítható vagyok, ha adnak egy céges Jaguárt, már itt is maradok :-). Az igazság azonban az, hogy még egy Jaguárért sem vállalnánk be itt még egy évet. Jó volt, elég volt, jövőre megyünk másfelé. Természetesen fogalmunk sincs, hogy merre. Chicago-ban van most egy nagyobb GSM project, oda keresnek nagyon embereket, de oda nem szeretnénk menni, túl hideg van. Meg lehet nézni, a "Vészhelyzet"-ben (Chicago-ban forgatják) soha nincsenek vékonyan öltözve...

Itt az ősz, az autógyárak sorra mutatják be az új vagy csak felfrissített modelleket. A Buick Regal 2000-es modelljei már meg is érkeztek a National-hez. A régi autómat vissza kellett vinnem, mert 13000 mérföldnél kötelező szervizbe kellett vinniük. Sajnos egy tavalyi modellel kellett beérnem, pedig szerettem volna beszerezni egy újat. Néhány nap múlva szerencsére furcsa hangokat hallottam a futóműből és kedden vissza kellett vinnem a kocsit lecseréltetni. Rutinosan hátramentem az ügyfelektől elzárt parkolóba és ott találtam egy kitisztítása váró új fehér Regal-t. Egy indiai srác pucerálgatta kocsikat, ezt kérésemre rendbe rakta nekem öt perc alatt. Hálám jeléül át akartam nyújtani neki 10 dolcsit, de nem fogadta el... Pedig az ő órabére 6-7 dollár körül lehet, biztosan jól jött volna neki a plusz pénz. Nem nagyon tetszenek nekem a fehér autók, de ez elég jól nézett ki és belül nagyon kellemes új bőr szag volt. A többi Regal-ban szürke bőr ülések vannak, nem néznek ki olyan jól, mint az ebben levő világosbarna ülések. Adélnak különösen jól állt ez az autó, le is fényképeztem:

De nem sokáig tartottuk meg ezt a kocsit, mert csütörtökön a National menedzsere felhívott, hogy van számomra egy szuper autója. Szokás szerint ez is Buick Regal, kívülről majdnem ugyanúgy néz ki mint a többiek (leszámítva a két tónusú festést, az autó sötétkék, az alja sötétszürke), de a motorháztető alatt egy kis meglepetés lapul: egy kompresszor sűríti fel gyorsításkor a beáramló levegőt, ezzel 40 lóerővel megemelve a motor teljesítményét és természetesen a fogyasztását is. Ez a 240 lóerő 6.7 másodperc alatt gyorsítja az autót 0-ról 60 Mph-ra (96.5 Km/h), ami csak 0.1 másodperccel több, mint amire a 280 lóerős 4 literes Jaguár S-Type-nak van szüksége. Az autóban van néhány fedélzeti műszer, ami a kompresszor nélküliben nincsen: fogyasztásmérő, átlag-fogyasztásmérő, hátralévő üzemanyaggal megtehető távolság, valamint kompresszornyomás kijelző. Ezt az autót nem lehet lassan vezetni... Az első két nap alatt az átlagfogyasztásom 15 liter volt, állandóan nyomtam neki, ha kellett, ha nem. Adélt nem szokta zavarni, ha gyorsan vezetek, de ebben az autóban szabályosan sikoltozik. A kocsi elsőkerék-meghajtású, elinduláskor padlógáznál kellemesen csikorognak a gumik. Legmeglepőbb a viselkedése 110-120 km/h környékén, nem akarja abbahagyni a gyorsulást még emelkedőn sem. Azt hiszem nagyon vigyázni kell vele, a National 3 darabot kapott néhány hete, de ebből már egyet összetört egy száguldozó ügyfél. Eddig ha valaki meg akart szorítani az úton (például be akar elém vágni), nem szoktam engedni az erőszaknak, ha meghúzom, vagy megtöröm, úgyis kapok egy újat. Ezzel a kocsival azonban azt vettem észre, hogy jóval elővigyázatosabb vagyok, ha megtörik, nehezen fogok tudni egy ugyanilyet szerezni.

Az apartmanunk parkolójában itt állt két napig ez a gyönyörű nyitott öreg Jaguár E-Type. Most láttam élőben ilyent először, gyorsan körbefényképeztem. Jó lett volna beülni is...

Hétfőn lesz a munka ünnepe, ennek örömére 3 napos hétvégénk van. Eljött minket meglátogatni Wisconsin-ból Fata Józsi, az MSI-US magyar dolgozóinak másik 50 százaléka. Együtt elmegyünk vasárnap San Franciso-ba, hétfőn pedig Lake Tahoe-hoz. Ma (szombaton) ő ment egyedül SF-ba, megnézi azokat a helyeket, amiket mi már többször láttunk. Délelőtt szokás szerint kimentünk a piacra. Két héttel ezelőtt az egyik kofa morfondírozott azon, hogy mi az anyanyelvünk. Csak annyit kért, hogy köszönjünk és abból próbálja kitalálni. Mondtuk neki, hogy "szia", erre rávágta, hogy magyarok vagyunk. Onnan tudta, hogy pár hete jött hozzájuk egy magyar srác dolgozni. Megkérdeztem, hogy hogy néz ki a srác, ha legközelebb ő is jön árulni, akkor megismerjük. Ma mutogatta ez az egyébként új-zélandi srác, hogy melyik kollega a "Viktor". Próbáltam valami tréfásat kitalálni, de nem vitt rá a szívem, hogy honfitársammal szórakozzak. Csak annyit nyögtem ki neki, hogy: paradicsom. Viktor veszprémi, most végzett a főiskolán, kijött ide egy évre egy farmra dolgozni, piacokra jár árulni minden nap. Egy hónapja érkezett, szinte semmit sem tudott angolul, de a piaci zsargonba már kezd belejönni. Amikor megkérdezte tőlünk, hogy Magyarországon belül hova valók vagyunk, pár másodpercig gondolkodtunk a válaszon. Amerikaiak is sokszor meg szokták ezt kérdezni tőlünk, nekik az egyszerűség kedvéért Budapestet szoktunk mondani, örülnek neki, hogy felismerik a fővárost, nem zaklatjuk fel őket a számukra kiejthetetlen Székesfehérvár szóval...

A piacon fotóztam le ezt a kölyök boxert, az egyik árus kutyáját. Nagyon helyes így, hogy nincsen hegyesre vágva a füle. Mostanában van egy macskánk is, pontosabban a szomszéd macskája szokott a lábtörlőnkön és a lépcsőnkön aludni. Nagyon tiszta és selymes a bundája, jól meg szoktuk dögönyözni, tejesen hagyja magát. Az utóbbi napokban már a lakásba is bemerészkedik, egyik nap itt akart este aludni a szőnyegen (kiraktuk), ma reggel pedig az íróasztalra is felugrott. Pont úgy néz ki, mint egy törpe oroszlán. Jobb ez, mint egy saját macska, más eteti és fizeti utána az apartman macskaadóját, mi csak játszunk vele. :-)

A múlt héten bebizonyosodott, hogy franciák lenyomják az amerikaiakat saját műfajukban, a marketingben. A L'Occatine nevű francia illatszerboltban vett Adél egy kis fonott kosarat. Beszélgettem az eladóval, ez az üzletlánc most kezdett el Amerikában terjeszkedni, a bolt teljes berendezését Európából hozták, angolul nem beszélő francia munkások szerelték össze az egészet. Megkérdezték, hogy küldjenek-e az új termékeikről és leárazásaikról prospektusokat. Adél megadta a címünket, erre egy hét múlva a New York-i központból kaptunk egy kézzel írott képeslapot, amiben megköszönték, hogy náluk vásároltuk és reményüket fejezték ki, hogy örömünket leljük a kosárkában. Nem rossz...

Újabb fejlemények az erősítőm ügyében. Több, mint egy hónapja vettem egy használt erőlködőt internetes árverésen, ami annak rendje-módja szerint két nap múlva el is romlott. Mivel 5 év garancia van rá, visszaküldtem a gyárba, de ők 2 hétig nem találtak semmi hibát. Ezen a héten végül megtalálták, a probléma csak akkor jelentkezik, ha a készülék nagyon forró. Milyen jó, hogy az erősítőre rakott CD-játszómmal 2 napon belül elő tudtam idézni ezt a hőguta effektust :-) , (az előző tulajnál gond nélkül működött). Beszéltem a szerviz vezetőjével, aki megígérte, hogy jövő héten megcsinálják. Mondtam neki, hogy használtan vettem, jó lenne most már hallgatni is. Ő azt válaszolta, hogy neki is van egy eladó erősítője, de még nem talált rá vevőt. Megígértem neki, hogy el fogom magyarázni, hogy hogyan lehet az eBey-en elárverezni cuccokat. Nagyon örült az önzetlen segítségemnek, még nem is tudja, hogy hogyan hálálja majd meg. Majd megpróbálok kitalálni valami jót :-)

Az alábbi bekezdéseket Adél írta:

A minap -pontosabban csütörtökön- Carol speciális ügynökké avatási ceremóniáján voltunk. Carolt a májusi esküvőről ismerjük, ott az egyik koszorúslány szerepében tűnt fel, csütörtök óta a Los Angeles-i rendőrség kábítószer elleni osztályához tartozik, kedden kezdődik számára a bevetés. A három hónapos tréning alatt sok mindent tanult, de sajnos a beígért élménybeszámolóra nem került sor: Carol lebetegedett, utána pedig a tanfolyamzáró tesztekre készült fel, így nem tudott szeretetteljes meghívásunknak eleget tenni. A bankettra Sacramento egyetlen Hilton Szállodájában került sor, ami egyáltalán nem hozta az általunk elvárt Hilton-színvonalat. Az ünnepségen összeismerkedtünk Carol mamájával, egyik öccsével, unokatestvérével és nagynénjével. A felsoroltakon kívül Tami, (a másik koszorúslány) Carol legjobb barátnője is jelen volt barátja, Ron társaságában, akit szintén ismertünk.

A hivatalos oklevél átadást megelőzően bordó abrosz mellett (minden avatásra váró diák meghívottjai közösen ültek egy-egy körasztalnál) elköltöttük szerény 33 dolláros vacsoránkat. Rajtam kívül mindenki bélszínt rendelt. Talán ennek az értéke állt legközelebb az árhoz? A főételen kívül átlag saláta, átlagnál jobb ízű öntettel, parfé torta és kávé alkotta a menüt. Az étel színvonala sem az alkalomhoz, sem a helyhez, és az árhoz sem volt méltó :-(

A kávét Kalifornia állam legfőbb ügyésze szolgálta fel mégpediglen zokniban. Ez teljesen komoly! Később, ünnepi beszédében ki is tért erre a nem mindennapi esetre, azzal indokolta, hogy a végzős hallgatóknak is ehhez hasonlóan kell szolgálni a közösséget ahol majd mindennapjaikat munkával töltik. Az eszem-iszom alatt a tréning alatt készült képeket nézhettük nagy kivetítőn, ami érdekes volt, de talán inkább résztvevők számára nyújtott szentimentális pillanatokat.

A vacsora után hangzottak el a komoly, fontos "üzenetet" tartalmazó beszédek, amik tényleg jók voltak. Kár hogy semmi konkrét gondolatra nem emlékszem belőlük. Mindenesetre az egész bankett könnyed, viccelődős hangnemben zajlott le. Az eszem-iszom után került sor a különleges díjak és diplomák kiosztására. 28 diák végzett, egy részük szeszesital ellenőrzéssel, másik csoport kábítószeres, a harmadik pedig gépkocsi ügyekkel kapcsolatos nyomozásokban fog rész venni.

Még a tanfolyam kezdetekor mesélte Carol, hogy ide egyáltalán nem volt egyszerű bekerülni, több komoly pszichológiai, fizikai vizsgálat, elbeszélgetés előzte meg. Ő nem is nagyon választhatott, hogy hol és mivel szeretné foglalkozni, közölték vele, hogy alkalmas a tréningre és az elvégzése után Los Angeles-i kábítószeres csoportban fog ügyködni. Ez előtt nemi bűncselekményekkel foglalkozott azon a környéken ahol az esküvő is volt. Ez kb. egy jó órányira van LA-től. A probléma csak az, hogy az LA-be vezető autópályán iszonyú nagy a forgalom télen-nyáron, hétvégén, vagy akár hétközben, de ennek ellenére nem költözik oda.

A fényképezkedés alatt megragadtam az alkalmat és odamentem bemutatkozni a legfőbb ügyészhez. Mondtam neki ki vagyok, én is ügyész voltam otthon. Ő is bemutatkozott minden ceremónia nélkül -azt mondta Bill vagyok- és sajnálkozását fejezte ki, hogy nem dolgozhatom. Ottó nyakkendőét megdícsérte, közölte, hogy a szobatársa egy jófej magyar srác volt a koleszban (most filmezéssel foglalkozik, valami Domonkos), köszönetét fejezte ki, hogy odamentünk hozzá és ekkor nem volt más választásom mint odébb állni. Sajnos elfelejtettem lefényképeztetni vele magam. Pedig micsoda csoda lett volna.

Ezek után már nem volt más vissza mint Carolnak átadni az ajándékot és a vacsora árát. Ezt udvariasan visszautasította, pedig nem ez volt megbeszélve. Így kellemetlenül kevésnek éreztem a díszdobozos Tokaji Aszút és a Budapest könyvet, de már nem lehetett mit csinálni. Egy-két fénykép készítése után szomorú búcsút vettünk és hazatértünk szuper gyors Buick-unkkal hogy nyugovóra hajtsuk fejünket.

Pá: Adél és Ottó

HOME